Stúdió

2020- ban a stúdió elindításával célunk olyan speciális nem formális tanulási rendszer kialakítása, amely gondolatiságában igazodik a Musical és Miskolc Gálához. Olyan kulturális minőség megteremtése Miskolc város számára, amely eredményeként a zenei előadóművészet a hagyományok ápolása és a színvonal egyet jelent majd a város nevével az egyéni előadóművészek számára.

Hang-Varázs Stúdió néven nyitottuk meg tehetséggondozó műhelyünket február 2-án , majd "újranyitottunk" augusztusban immár saját otthonunkban a Zenita Házban. A stúdió célja hogy az ifjú énekes tehetségeket bevezesse a színpad világába és kicsit a kulisszák mögé is és ehhez magas színvonalú képzést biztosítson.  A képzési paletta felöleli az ének-zenei, hangképzés, próza- és táncképzés területeit. A stúdió művésztanárai immár sokat bizonyított, országos és nemzetközi szinten is megméretett énekesek, színművészek, név szerint: Jancsó Dóra színművész, Tunyogi Bernadett színművész, Toronya Alexandra táncpedagógus, Varga Andrea színművész, Vágó Zsuzsi színművész, Cselepák Balázs színész, énekes, Csiszár István színész, énekes, Szolnoki Péter énekes, dalszerző és Kamarás Máté énekes, színművész.